1981
"Jelzés: K, majd ZTáv: 2km
Idő: 40p
Fenyőgyöngyéig az Árpád fejedelem útról - az Újlaki templomtól - induló 65-ös busszal megyünk föl. Balra, DNy felé indulunk el a K jelzésen, a Glück frigyes úton; a sétaút névadójának kezdeményezésére épült a két világháború között a János-hegyi és a Látó-hegyi kilátó. Az erdei út tisztásán találjuk az Árpád kilátó kőépületét, ahonnan a főváros központi részére nyílik kilátás. A kilátótól a K, majd a Z jelzésen megyünk vissza a Fenyő gyöngyéhez, ahol jó vendéglőt találunk."
2016
Az idő előrehaladtával sok minden változik és azt gondolnánk, hogy talán a Templomok ez alól kivételek, de nem. A régebben Újlaki templom névre hallgató templomot ma már Újlak Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomnk hívják. A templom melletti buszpályaudvarról, indul a 65-ös, illetve a 65A jelzésű autóbusz. (Menetrend)
Hamar felérünk a Fenyőgyöngye megállóhoz, ahonnan az út túloldalán található erdőszéli turista tájékoztató táblától indulunk balra fel a K jelzésen. (Térkép)
Végig a K jelzést követve a Glück Frigyes nevét viselő, nagyon kellemes, nem meredek, jól járható, helyenként köves ösvényen jutunk el az Árpád kilátóhoz. A tisztásnak már nyoma sincs, fákkal sűrűn benőtt út vezet a sziklakövekből felépített romos várra emlékeztető Árpád kilátóhoz.
Innen gyönyörű kilátás nyílik a város középső részére és a Duna egy részére. A kilátó kövein ottjártamkor gyíkok napoztak, a kilátó mellett pedig egy szépen kialakított tűzrakóhelyen éppen sütögettek. A kilátónak van tetővel ellátott, esőbeállós része is, így menedékül is szolgálhat, ha rosszra fordulna az idő és a közelben vagyunk. Az építményen elhelyezett tábla szerint 1929-ben építették Glück frigyes kezdeményezésére.
Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátótól balra-fel (a kilátóból kilépve) a Z jelzésen indulhatunk tovább, mely hamarosan a K jelzésbe fog futni, amin korábban jöttünk, így ugyanezen az útvonalon visszatérhetünk a Fenyőgyöngye megállóhoz. A megálló mögött találjuk meg a mai napig üzemelő Fenyő Gyöngye Éttermet, ahol kellemes környezetben költhetjük el az ebédünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése